A gyulai lány néhány éve még attól tartott félresiklik az élete, sehogyse találta a helyét. Aztán tanuli kezdett, együtt a mamával.

Szülei korai válása, nehézségek az iskolában, kalandos útkeresések - a gyulai lány
néhány éve még attól tartott, félresiklik az élete.

Mindössze kétéves volt, amikor szülei elváltak, és Eszter ettôl fogva csak hébe-hóba futott össze édesapjával. Az ugyan nyílt titok volt a családban, hogy apjának elôzô házasságából is született gyermeke, de a testvérek találkozására mégsem került sor. Mígnem, tizenöt év múltán, csöngött telefon: "A nôvéred vagyok, nem jössz el az esküvômre?" Eszter pedig elôször levegôt sem kapott, aztán persze ment. Megismerték és nagyon megszerették egymást. Mint mondja, az utóbbi években sokat komolyodott, de azért különcségért még ma sem megy a szomszédba. Egy a furcsaságok sorában, hogy a saját édesanyjával egy osztályban koptatja az iskolapadot. "Úgy jött ki a lépés - meséli Eszter -, hogy anyu állásához épp akkor tették kötelezôvé a fôiskolai végzettséget, amikor én is iskolát kerestem. Így együtt felvételiztünk Békéscsabára, humán erôforrás szakra, most másodévesek vagyunk. Nekem jobbak a jegyeim, de anyunak több az aláírása a jelenléti íven, mivel valahogy jobban szeret bejárni - kuncog a huszonhárom éves lány. - Anyu modern, szabadgondolkodású nô, és szerintem nem viselte meg különösebben, hogy egyedül kellett felnevelnie. A mai napig ô kezel engem a legjobban, mert amikor hisztizem, egyszeruen kinevet. Egyébként nem is anyunak, hanem a keresztnevén, Marcsinak szólítom. Legfeljebb ha cikizni akarom, mondjuk az osztályteremben, akkor szoktam hangosan felkiáltani: Anyu! Viszont visszagondolva a gyerekkoromra, mégsem lettem volna szívesen az ő helyében. Osztályról osztályra bukdácsoltam, én voltam a nagy igazság osztó, állandóan beszóltam a tanároknak. Lakknadrágban, lángoló vörös hajjal és a karomon szép nagy tetkóval mentem érettségizni. Csoda, hogy megbuktam? - kérdezni nevetve. Aztán az érettségi valahogy csak meglett, és a lány elhatározta, hogy szerencsét próbál.,, Bepakoltam pár holmit egy kistáskába, és feljöttem Pestre. Azt képzeltem, itt nagyon könnyen fogok munkát találni. Ellvállaltam bármilyen melót, hostessként csokoládét kostoltattam a Nyugati pályaudvarnál, úgy gondoltam, ez menni fog, hisz a csokit mindenki szereti. Aztán egy év elteltével valósággal menekültem vissza Gyulára. Rádöbbentem, hogy ha nem kezdek magammal valamit , félresiklik az életem. Úgyhogy belevetettem magam a tanulásba, és egyszerre minden akartam lenni: web design-készítő, lakberendező, boltvezető. Aztán anyu szólt, hogy jó lenne, ha visszavennék a tempóbol egy kicsit, és eldönteném végre, mit akarok. Ekkor jött a főiskola, ahol szinte csak ötöseim vannak. Az éneklés akkoriban már komolyan foglalkoztatott, de a kétezer-ötszáz forintos fellépti díjakból nem lehet megélni. Amikor a haverok győzködtek, hogy jelentkezzek a Megasztárba, csak legyintettem. Gyulán hemzsegnek a jobbnál jobb fiatal énekesek, az első ötvenbe három gyulai is bekerült. Van még egy olyan város az országban, amely fel tud ma mutatni tízezer lakosként, egy Megasztár-elődöntőst?" Ám a kérdés, hogy ők is bekerülnek-e a döntőbe. Hisz Eszter már ott van, és rövid idő múlva hetente mutathatja meg tehetségét, és azt, hogy mégsem siklott félre az élete.